Avagy hogyan oldhatók a zsigeri, sejtekben letapadt zsírok?
Ha ezen az oldalon jársz, valószínűleg megfogalmazódott benned a fenti kérdés. Sőt, nem csak megfogalmazódott, de egyenes frusztrál. Szigorú diétákat tartasz, odafigyelsz a vízfogyasztásra, hosszú és fárasztó órákat töltesz tornával, még sincs eredménye. Mi lehet az oka annak, hogy bárhogy próbálkozol, bármit csinálsz, nem tudsz lefogyni? Elmondjuk, és a megoldást is megosztjuk veled, hogyan lehet tartósan sikeres a fogyókúra.
A 8 leggyakoribb ok, amiért nem tudsz lefogyni
Sokan egyszerűen arra fogyják a súlyvesztésre tett sikertelen kísérleteket, hogy szimplán ilyen a genetikájuk. Szerintük a gének tehetnek arról, hogy állandóan felesleg van rajtuk, mert már az édesanyjuk, édesapjuk, nagyszüleik is plusz kilókkal voltak megáldva. Ez azonban csak féligazság. Egyrészt a testtípusunk valóban adott, nem tudunk mit kezdeni azzal, ha homokóra alkat helyett almával áldott meg a sors, és ezáltal vannak területek, ahova jobban vagy kevésbé hízunk. Meg persze az anyagcsere is valamiképpen adott (bár ez utóbbin lehet javítani). De ki kell mondani: senkinek nincsenek a génjeibe kódolva a zsírpárnák, azok bizony lerobbanthatók. Megmutatjuk hogyan, de előbb lássuk a 8 leggyakoribb okot, hogy vajon miért nem tudsz lefogyni.
1. ok: a bélrendszer állapota
Rengeteg kutatás létezik már, melyek bebizonyították, hogy a mikrobiom (azaz a bélrendszerben található baktériumok összessége) rendkívül fontos az egészségünk és súlyunk szempontjából. Egy 2020 júniusi kutatás pedig arra is rávilágított, hogy a pro-, pre- és szinbiotikumok segíthetnek megelőzni az elhízást. Ráadásul már arra is tettek megállapításokat a tudósok, hogy azok az emberek, akiknél kevésbé változatosak a bélmikróbák, azoknak nagyobb valószínűséggel magasabb az úgynevezett BMI-jük, azaz testtömeg-indexük.
Mindezen étrenddel tudsz javítani.
2. ok: életkor
Bizony, ahogy idősödünk, úgy leszünk hajlamosabbak a súlygyarapodásra. Ez a megállapítás pedig főként a nőkre igaz, ugyanis a menopauzával csökken az ösztrogénszint, ráadásul már korábban izomvesztés veszi kezdetét. Egészen pontosan 30 éves kor után az izomtömeg 3-8 százalékkal csökken minden évben.
Azok, akik már túl vannak a menopauzán, bár kevesebb kalóriára van szükségük, de nagyobb valószínűséggel híznak meg a kor előrehaladtával. Sőt, egy kutatás azt is igazolta, hogy az öregedéssel a zsírszövetekben olyan természetes változások indulnak el, melyek a szervezetet súlygyarapodásra késztetik.
Azonban ne ijedj meg! Bár az idő kerekét nem tudod isszafordítani, de az is tény, hogy bármilyen korban és életszakaszban le lehet fogyni, lehet tartani a súlyunkat és tudunk jól kinézni. Erre valószínűleg te is számtalan példát tudsz mondani, és biztosan van olyan ismerősöd, aki a korát meghazudtolóan bomba formában van.
3. ok: egyes gyógyszerek
Nem titok, hogy általában minden gyógyszernek van mellékhatása, és némelyiknek pontosan a hízás (vagy éppenséggel fogyás). De egy tanulmány szerint olyan gyógyszerek is vannak, amik egészen egyszerűen akadályozzák a fogyókúrádat. Általában ilyenek lehetnek az inzulin, antipszichotikumok, antidepresszánsok, epilepszia terápiák, szteroidok, vérnyomáscsökkentő gyógyszerek, béta-blokkolók. Ezek általában azért okozhatnak súlygyarapodást, mert megzavarhatják az anyagcserét, megváltoztathatják az étvágyat és vízvisszatartást is okozhatnak. Ráadásul a fáradtság is van, hogy nekik köszönhető, az energiahiány miatt pedig egészen egyszerűen kevésbé vagy aktív.
Ha tehát tartósan szedsz valamilyen gyógyszert és szinte megmagyarázhatatlanul hízást tapasztalsz, érdemes konzultálnod a kezelőorvosoddal.
4. ok: az adagok mérete
Biztosan hallottál már arról, hogy ha diétázol, semmiképpen se nag tányért használj. Ugyanis egy nagy tányéron a kisebb adagok elvesznek, optikailag nem vagy elégedett vele és egyszerűen többet fogsz szedni az ételből, így végeredményben többet is eszel.
Ha van kitartásod hozzá, érdemes az alapanyagokat lemérni és kiszámolni a bevitt kalóriamennyiséget. Ha viszont úgy érzed, hogy erre nem vagy képes, egészen egyszerűen használj minden étkezésnél kisebb tányérokat, és így nem fogod túlenni magad.
5. ok: az evés mint pótcselekvés
A mozi bizony rászoktatott minket arra, hogy ha esténként leülünk a tévé vagy valamelyik streaming szolgáltató elé, akkor falatozunk. Sőt, vannak, akik egyenesen egy film közben vacsoráznak meg. Ezzel az a probléma, hogy ilyenkor nem az evésre koncentrálunk, hanem magára a filmre, így észre sem vesszük, hogy mennyit, sőt, akár hogy mit eszünk.
Lehetőleg mindig úgy étkezz, hogy közben nem filmezel és nem nyomogatod a telefonodat, hogy az agyad az evésre tudjon koncentrálni, és létrejöjjön közte és a tested között az a kapcsolat, ami jelzi a gyomrodnak, hogy ha jóllakott, és szintén – mint az előző pontban – nem fogod feleslegesen túlenni magad.
6. ok: koplalás után habzsolás
A kalóriadeficitet sajnos a mai napig sokan úgy oldják meg, hogy egészen egyszerűen kevesebbet esznek. Ha te is ezt csinálod, az azért nem jó, mert a nap végére rettenetesen éhes leszel, és egy pizza úgysem számít alapon betolod az egészet. Ez azért gond, mert ezzel összezavarod a testedet, és a hirtelen bevitt kalóriákat a sejtjeid még mélyebben fogják elraktározni, hogy majd ha legközelebb koplalni kezdesz, akkor legyen miből energiát biztosítani számodra.
Tehát ne koplalj azért, hogy később habzsolni kezdj. Helyette – ha mindenáron a kalóriadeficitben hiszel – változtass az étrendeden, egyél egészséges és tápláló ételeket és készíts étkezési ütemtervet.
7. ok: túl sok kalória elégetése
A személyi edzők és más szakemberek is (általában) a 30-70 arányra esküsznek: azaz a fogyás 70%-ban függ az étezéstől és csupán 30%-ban a mozgástól. Pontosan ezért az, hogy mit eszel sokkal fontosabb annál, hogy mennyit mozogsz. Ugyanakkor természetesen ez utóbbi se elhanyagolható ha tónusosabb, izmosabb szeretnél lenni, ugyanis a kutatások szerint az edzés serkenti az izmokban a mitokondriumok szintézisét. Ennek köszönhetően pedig jobban fog égni a zsír.
A probléma ugyanakkor az, hogy néhányan hajlamosak az edzésre a megevett falatok miatti büntetésként tekinteni – azaz több kalóriát szeretnének elégetni, mint amennyit bevittek. Mások pedig egyszerűen nem esznek elegendő mennyiséget és minőséget, ezért nincs is megfelelő energiájuk az edzésre. A megoldás tehát az, hogy ne csak a bevitt kalóriát égesd el, hanem az elégetettet is pótold.
8. ok: energiahiány
Ha a tested nem tudja kipihenni magát és energiahiányos lesz, az a fogyásban is akadályoz. Egyrészt ez megnehezíti magát a mozgást, másrészt pedig ha fáradt vagy, valószínűleg kisebb odafigyeléssel étkezel, mintha lenne elegendő energiád – például nasinak édességet választasz gyümölcs helyett. Ez azért is van, mert ha nem alszol eleget, éhesebbnek érzed magad. Ráadásul mint sok más folyamat, az anyagcsere nagy része is alvás közben megy végbe, tehát a kevés alvással lassítod az anyagcseréd sebességét.
Ha felismerted azt, hogy miért nem tudsz lefogyni…
Természetesen a fentieken kívül még számtalan oka lehet annak, hogy miért nem tudsz lefogyni. De ha úgy érzed, hogy:
- nincs rendben az emésztésed, az anyagcseréd;
- az életkorod miatt felborult a hormonháztartásod;
- a szervezeted telítődött gyógyszerek hatóanyagaival, amik miatt meghíztál;
- nem kiegyensúlyozott az étkezésed, a kalóriák a sejtjeidben tapadtak le;
- energiahiányban szenvedsz;
- és bármennyit mozogsz, a zsír nem akar lepattanni rólad, akkor van egy jó és egy rossz hírünk.
A mozgásszegény életmódnak, a nem minőségi étkezésnek, a különböző tartósan szedett gyógyszereknek és egyéb életmódbeli tényezőknek hála a szervezeted valószínűleg méreganyagokkal és nehézfémekkel telítődött, a zsírok pedig sejtszinten vannak letapadva. Ennek ráadásul olyan jelei is vannak, mint például a narancsbőr, de akár lehetnek a makacs zsírpárnák is, amiket nem is értesz, hogyan kerültek oda. Bár fontos, hogy egészségesen élj és a fenti tényezőket kiiktasd az életedből, van egy olyan méregtelenítő és zsírbontó módszer, mely garantáltan eltávolítja a toxinokat, nehézfémeket és zsírokat a zsigereidből. Ez pedig nem más, mint a
Fogyás és méregtelenítés hőterápia segítségével
Az Iyashi Dôme japán szauna ágy egy rendkívül modern, hatásos és ami a legfontosabb, kényelmes méregtelenítő hőterápiás eszköz. Nincs más dolgod, mint 40 percen keresztül kényelmesen feküdni és relaxálni, miközben a gép nagyjából 39-41 fokra hevíti a testedet – fontos, hogy kizárólag a testedet, a fejed kint van, tehát szobahőmérsékletű levegőt lélegzel be.
A szauna ágy infravörös technológiával dolgozik, és az (a hagyományos, finn szaunához képest) alacsony hőmérsékletnek köszönhetően elindítja a testedben a mélyizzadást. Ez a típusú izzadás nem a verejtékmirigyeidben termelődik, hanem a faggyú- és apokrin-mirigyekben. Ez azt jelenti, hogy a hagyományos izzadással ellentétben mélyizzadsz, és olyan zsírok, nehézfémek és méreganyagok távoznak a szervezetedből, amiktől egyébként csak egy 20 km-es intenzív futás tudna megszabadítani.
Az Iyashi Dôme hőterápia célja elsősorban a méregtelenítés, de mivel mindent kiizzadsz, ezért a fogyás területén is óriási eredményeket érhetsz el vele. Ezt pedig kutatás is igazolta már. Összesen 18, 25 és 57 év közötti személy súlyvesztését vizsgálták klinikai körülmények között. A résztvevők a kutatás ideje alatt nem változtattak hagyományos étkezési szokásaikon, valamint fizikai aktivitásukon sem. Két hónapig hetente két alkalommal vettek részt Iyashi Dôme kezelésen, és az eredmény magáért beszélt: az átlagos súlyvesztés (mely zsigeri zsírokból történt, mely szemmel látható karcsúsodást eredményez) 3,4 kg volt a résztvevők körében. Ruhaméretük 1-2 mérettel, valamint testzsírszázalékuk 2-3%-kal csökkent. Dr. JOACKIM VALERO A tanulmányhoz kapcsolódó méréseket a TANITA 3 kategóriában alkalmazható orvosi diagnosztikai mérleg segítségével végezték.
Tehát ha úgy érzed, hogy minden erőfeszítésed ellenére nem elég hatékony a fogyókúrád, érdemes kipróbálnod az Iyashi Dôme hőterápiát. Ehhez nincs más dolgod, mint >>>online bejelentkezni<<<. Ha pedig kérdésed lenne, felteheted telefonon (+3620-973-6425) vagy >>>online<<< is.